Ha szeretné tudni, most mire költötte az ön pénzét a kormány, akkor mutatjuk
Tudta ön, hogy Magyarország erős és büszke európai ország? Na ugye! - oltóanyag súlyos kormányzati kampány elé.
Tudta ön, hogy Magyarország erős és büszke európai ország? Na ugye! - oltóanyag súlyos kormányzati kampány elé.
A nemzeti konzultáció lezárulását követően köszönő- és eredménykampányt indít a kormány – írta a Magyar Idők.
A Fideszben úgy érzik, az emberek aggódnak azért, mert Brüsszel elhibázott politikája veszélyezteti Magyarországot.
Újabb nemzeti konzultációs fórumon sikerült szóra bírnia az Indexnek Rogán Antalt, aki néhány percre kiesett a szerepéből, és már-már interjút adott a stábnak. De aztán hirtelen eszébe jutott Simicska Lajos.
Kósa Lajos közölte: megvárják a Velencei Bizottság állásfoglalását, illetve a nemzeti konzultáció "részeredményeit".
Elképesztő fejlemények a nemzeti konzultáció ügyében.
Magyarországot is felszólította az Európai Bizottság, hogy kezdje el a menekültek átvételét az uniós kötelezettségének megfelelően.
Jó hírt kaptak azok, akik alig várják, hogy kitöltsék a nemzeti konzultáció kérdőívét, de még nem volt rá idejük.
A nemzeti konzultációt gondolta tovább Bödőcs Tibor londoni standup-estjén. " – Akarja-e ön, hogy ebolás niggerek lakjanak a nappalijában? – Mit írtál nekik, Irénke?"
Kovács Tamás korábban a nemzeti konzultáció miatt írt nyílt levelet Orbán Viktornak, mostani Facebook-posztjában azt írja, hogy a sportági szövetségeket arra méltatlan, a sporthoz nem értő politikusok vezetik, többek között Kocsis Mátét és Bienerth Gusztávot említi a olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó.
Az osztrák lap szerzője szerint brüsszeli nyomásra tünedezhetnek el a kék plakátok az utcákról, hiába zajlik éppen az erőskezű kormány képét sugárzó "előkampány" Magyarországon.
Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője a standupos oldalát vette elő, amikor arról kérdezték, miért tűntek el az országból az Állítsuk meg Brüsszelt! feliratú plakátok.
Újabb állomásához érkezett a Fidesz nemzeti konzultációs országjárása; ezúttal a XVI. kerületi lakói tudhatták meg, hogy pontosan miért is kell megállítani Brüsszelt. A jeles esemény vendégelőadója az a Simicskó István honvédelmi miniszter volt, aki azon a fórumon is ott volt, ahol Szabó László, az újbudai Fidesz tagja megrángatta és megfenyegette a 444.hu újságíróját. Balhé most nem volt, a szervezők zavarba ejtően készségesek voltak a sajtóval, de sorosozás bőven jutott mindenkinek. Cikkünk folyamatosan bővül!
Átlépte az egymilliót az eddig visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek száma – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A 444.hu újságírójának állítása szerint XI. kerületi önkormányzat kabinetfőnök-helyettese ráncigálta le egy lépcsőről egy nyilvános fórum idején.
Egy azonnali kérdésre válaszolva Orbán elmondta: betartják a szigorú adatvédelmi szabályokat, aztán meg sorosozott.
Nézni is kínos azt a videót, amelyet Orbán Viktor stábja tett közzé szombaton. A teljesen érdeklődés nélkülinek tűnő kormányfő ellátogatott Bözsi nénihez, és emlékeztette arra, hogy karácsonyra tízezer forintos utalványt küldött neki, és megígérte neki, hogy még idén megemelheti a nyugdíját. De az apatikus kormányfő egyedül akkor tűnt lelkesnek, amikor a néni disznóóljában meglátta a malacokat.
És az Állítsuk meg Brüsszelt! kampány is kapott egy cirill betűkkel operáló értelmezést.
Megmutatta a viccpárt, milyen üzenetekkel veszi fel a harcot a kormányzati propagandával.
Megint kifigurázta a Brüsszel-ellenes kormányzati kampányt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, egyelőre csak képmanipulációval.